Ma húsz éve halt meg Hunter S. Thompson szerkesztő-újságíró

Emberfeletti alkohol- és drogfogyasztási szokásai mellett arról volt híres, hogy kitalálta a gonzót. Ami egy újságírói műfaj, bár szigorú módszertana nincs. Újságírói munkájába a 70-es évektől bevezette a szakmában mindaddig elvetett szubjektivitás elveit-értékeit. Ezzel szakított az addig és azóta is a legtöbbek által képviselt, objektív tájékoztatásra törekvő iskolával. Úgy vélte, hogy az újságíró értékelése – csapódjon ez le a mondatfűzés, a szóhasználat, vagy a jelzők szintjén – igenis hozzáad egy-egy anyaghoz. Ezt csúcsra járatta: írásai olykor a totális fikció határait súrolják. Bár svájci bicska lehetett, megbízásai alatt sokszor inkább mással volt elfoglalva, mint hogy a munkáját a megbeszéltek szerint végezze el: a tudósítás vagy elkészült vagy nem.

Thompson a Kentucky állambeli Louisvilleben, egy alsó-középosztálybeli családba született, mint legidősebb fiú. Apja háborús veterán, majd egy behajtócégnél “biztosítási ügyintéző”, anyja könyvtáros volt. Amikor 14 éves volt, apja egy idegrendszeri betegség következtében meghalt, így őt és két öccsét anyja nevelte fel. Eközben, ahogy azt kell, sűrűn ivott. A fiú egyébként állítólag egy olyan skót anyai felmenőjének köszönhetően lett Hunter, akit sebész hivatása miatt nagyon tisztelt a család. Thompson egy interjúban elmondta, hogy ez a bizonyos John Hunter nevű sebész-orvos felmenője volt az első szaki, aki azonosította a nyirokrendszert és aki elvégezte az első mesterséges megtermékenyítést egy emberen. Ugyanerről a felmenőről olyan sztori is terjed, hogy amikor egy alkalommal magán kísérletezett, tudtán kívül beoltotta magát szifilisszel.

Már 17 éves korában minden jele megvolt, hogy eredeti életet él majd. Ugyanis egy huszárvágással elintézte, hogy ne kelljen érettségiznie. Azért nem tudott ezen részt venni, mert 60 napra lecsukták miután Ralston Steenrod nevű haverjával a lousville-i Cherokee Parkban kiraboltak egy csávót, mert cigi kellett nekik. Pechjükre az áldozat leolvasta a rendszámukat és feljelentette őket, miután megfújták a dohányt. Felteszem, ekkor Hunter még nem a Vörös Cápával hajtott, amivel később a Vegas-i ámokfutásának nagyrészét elkövette. Miután elfogták nem a saját osztályával érettségizett. Ehelyett jelentkezett a légierőhöz, ahol annak a sportlapját gondozta. Ezt élvezte, mint azt írta később.

Nyúlfarknyi katonai pályafutása után több év munkatapasztalatot hazudva sportszerkesztőként helyezkedett el, hogy kiegészítő fizetéshez jusson, szabadúszó újságíróként is dolgozott. Idővel a Middletown Daily Recordnál kezdett dolgozni, ahol hamarosan kirúgták, mondván kezelhetetlen a természete. 1960-ban a Dél-amerikai Puerto Ricoba költözött, hogy ott a Sportivo nevű bowling-magazinnak cikkezzen. Unalmában írt egy regényt, ami azóta sem jelent meg és ekkortájt kezdte írni a Rumnaplót is, ami ottani útkereséséről szól és amely félfiktív regényét 2011-ben filmként is feldolgoztak. A kellemest a hasznossal kötötte össze, amikor az évtized közepétől a Karib-térség alvilágáról és Latin-Amerika kábítószer-kereskedelméről kezdett el riportokat írni. Ezekre a merészebb hangvételű írásokra figyelt fel a The Nation főszerkesztője, Carey McWilliams, akitől Hunter később azt a megbízást kapta, hogy írjon egy riportot a kaliforniai motoros bandákról. Miután egy évre beépült közéjük és mélyinterjúkat készített a bandatagokkal – meg persze a csapat belső hierarchiáját egy rossz pillanatban megkérdőjelezve megverette magát – 1966-ban kiadta a Pokol angyalait. Amit akár lehet egyfajta antropológiai terepmunka eredményeként is értelmezni. Talán Thompson számára ekkor vált világossá: könyvet kell írnia, számára ez az “Amerikai álom”.

A Pulitzer-díjas kultúrtörténész, Louis Menand szerint Thompson egy ponton elkezdett teljes regényeket újra begépelni csak azért, hogy ráérezzen az írói létre és megtapasztalja az alkotás folyamatait. Például kedvenc írójának kultikus regényével, F. Scott Fitzgerald Nagy Gatsby-jével tett így. „Ha valakinek a munkáját begépeled, sokat megtudsz róla” – reflektált erre Thompson 1997-ben. A szokásnak elmondása szerint különösen akkor vette hasznát, miközben agyament kalandjairól írt könyvet. Mint amilyen kalandok a legendás Vegas-i Mint 400 sivatagi motorverseny tudósításakor átélt élményei voltak.

Mert a szóbanforgó “Félelem és reszketés Las Vegasban” egy tudósítás. Vagy ha úgy tetszik egy bizarr, zsurnalisztikus szociográfia. A könyv úgy született, hogy röviddel Thompson San Franciscoba költözése után megbízta a Rolling Stone magazin, hogy írjon egy rövid helyzetjelentést az 1970-es Mintről. Ezt meg is tette, csakhogy ügyvéd barátjával az az ötletük támadt, hogy a haver elkíséri az újságírás doktorát és rettentően kiütik magukat. Így keveredtek előbb kegyetlen pszichedelikus állapotba, majd egy rendőrkonferencia közepébe, kaszinóba, ésígytovább. Még ugyanabban az évben, hogy az anyagot két részletben lehozta a magazin Thompson elindult a sheriff címért a Pitkin-megyei választásokon. Programja szerint legalizálta volna a drogokat, be akarta tiltani a magas épületeket (hiszen azok belerondítottak a kilátásba), Aspent pedig Fat City névre keresztelte volna át, hogy az építkezések kapzsi befektetőit távol tartsa a területtől. Bár nem nyert, kampányáról szóló cikke megjelent a Rolling Stone magazinban, aminek ekkor már állandó munkatársa volt.

Szabadidejét fegyverei társaságában ütötte el. Gyűjtötte és használta is őket: huszonkét különféle pisztolya és puskája többször volt konfliktusok okozója a völgyben, ahol élt, Owl Farmnak keresztelt amcsi típusú faháziendájában. De talán még nagyobb port kavart, amikor egyik példaképének, az elhunyt Ernest Hemingway irodalmi Nobel-díjas író (és újságíró) hálószobájának falán csüngő jávorszarvas agancs trófeáját megfújta. Özvegye állítólag a lopást követően 52 évvel később vitte vissza az ereklyét Hemingwayéknek.

Extrém fogasztási szokásairól és teherbírásáról tanúskodjon az alábbi napirend. Délután hármas ébredését egy pohár whiskyvel, dohánnyal és a reggeli lapok elolvasásával emésztette meg. Ezt követően hatig kokainozott, whiskeyzett, kávézott és dohányzott. Hatkor indult a fű, hogy visszatérjen a földre, hogy aztán hétkor megebédeljen. Sorrendben: Heineken, két Margarita koktél, dínom-dánom étkek, még egy Heineken, kokain, meg még egy kis whiskey (lehetőleg Chivas Regal). A szerény étkezést ismétlésként kokóval, este tízkor LSD-vel fojtotta le. A munka előtti utolsó simításokat este 11 körül végezte el: általában kokain–fű–Chartreuse likőr triászát vágta be ekkortájt. Tizenegytől hatig írt és tovább fogyasztott. Hatkor jöhetett egy kád fürdő, lehetőleg egy üveg pezsgővel, majd ha úgy adta ki, olykor leküldött egy tányér Fettuccine Alfredót. Reggel nyolckor bepörkölte a szokásos Halcion nyugtatót, 20 perccel később pedig jöhetett a jól megérdemelt pihenés. Nyugodtabb munkanapjain háromkor kezdődött ugyanez elölről.

Ma 20 éve, 67 éves korában lett öngyilkos. Felesőrödő depressziója miatt fejbe lőtte magát saját otthonában, ahol ugyanekkor a fia, a menye és az unokája is ott volt. Egyesek szerint ezt az állapotot az éveken át tartó alkohol- és kokainfogyasztás okozta, szerinte azonban a február járult hozzá. Mint mondta, az év ezen időszaka azért volt számára mindigis holtpont, mert ilyenkor ért az amerikai foci szezon.

Özvegye, Anita Thompson Raoul Duke hagyatékából és örökségéből él. Airbnb-mintára ad ki egy faházat a völgyben, amiből a vendég ráláthat az elhunyt újságíró kolorádói házára, ahol élt és alkotott. Ha az ember menne, a házat minimum három napra kell kivennie. A napi ár 550 dollár volt 2022-ben, ami akkor három napra számítva kicsit több volt, mint 635 ezer forint. Plusz szolgáltatást is nyújt a vendéglátó, ha az ember szépen kéri: akár Thompson írógépét is használhatja. Halála után az újságíró hamvait egy közel 50 méter magas toronyból lőtték az égbe, amely 3 millió dolláros performanszot az újságíró alakját a “Félelem és reszketés” filmadaptációjában alakító Johnny Depp finanszírozta. 

Kedves Depp, azért írok Önnek, mert azon az írógépen kipróbálnám a Rumnapló sorait, csak hogy vágjam a feelinget…

Nyugodjon békében, Duke!