Rácz K. Bence

A rikkancsok a lapterjesztésben – ahogy a dualizmuskori Magyarországon mondták kolportázsban – alkalmazott, jellemzően fiatal újságárusok voltak. A napilapok szerkesztőségei miután nem tudták kellően növelni az eladott példányszámokat előfizetőik körében arra vetemedtek, hogy olcsó munkaerőt keressenek a lapterjesztésre. Ezért fillérekért nehéz helyzetben lévő gyerekeket kezdtek el foglalkoztatni.

Emberfeletti alkohol- és drogfogyasztási szokásai mellett arról volt híres, hogy kitalálta a gonzót. Ami egy újságírói műfaj, bár szigorú módszertana nincs. Újságírói munkájába a 70-es évektől bevezette a szakmában mindaddig elvetett szubjektivitás elveit-értékeit. Ezzel szakított az addig és azóta is a legtöbbek által képviselt, objektív tájékoztatásra törekvő iskolával. Úgy vélte, hogy az újságíró értékelése – csapódjon ez le a mondatfűzés, a szóhasználat, vagy a jelzők szintjén – igenis hozzáad egy-egy anyaghoz. Ezt csúcsra járatta: írásai olykor a totális fikció határait súrolják. Bár svájci bicska lehetett, megbízásai alatt sokszor inkább mással volt elfoglalva, mint hogy a munkáját a megbeszéltek szerint végezze el: a tudósítás vagy elkészült vagy nem.

John Micklethwait egy szakma jövőjét a mesterséges intelligencia még alig értett dimenzióiban jövendölte.
Jóslatait nyolc pontba szedte és mint fogalmaz: paranoid optimizmussal áll a témához. Az esszéje alapjául szolgáló előadás a londoni St George’s University évente szokásos James Cameron Emlékelőadáson hangzott el. (Hopp-hopp! Nem, ez nem az a James Cameron, aki vasba öltöztette Schwarcit és nem is az, aki vászonra csöppentette a Titanic-katasztrófát vagy kigondolta a háromméteres-angyalarcú-gyilkológép Na’vikat. Hanem az a brit újságíró, aki a Marshall-szigeteki atombomba-kísérletektől kezdve Tibet kínai megszállásán át a vietnámi háborúig tudósított.)